Iskolai mozaik

ISKOLAI MOZAIK NOVEMBER

Földeáki Maratoni Váltó

Kilencedik alkalommal rendezte meg 2019. szeptember 28-án a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola, a Návay Lajos Diáksport Egyesület Földeák, valamint a Földeáki Torna Club a Földeáki Maratoni Váltó elnevezésű futóversenyt.

Fővédnöke: Lázár János országgyűlési képviselő. Védnökei: Hajnal Gábor, Földeák község polgármestere, Balázs József a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója és Olasz Attila Benjamin plébániai kormányzó. A Versenybizottság tagjai: Vezsenyi László, a Makói József Attila Gimnázium testnevelője, Babut Erika és Lele Zsuzsanna, a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola testnevelői valamint Petróczki Ádám versenybíró.

A verseny célja az óvodások, iskolások és hozzátartozóik részére a közös mozgás lehetőségének biztosítása, illetve a 42 195 méteres maratoni táv (66 kör a park körül) lefutása és egy úgynevezett alapidő megállapítása.

Maratoni váltó versenyünket nem rendezhettük volna meg a következő önkormányzatok, cégek és magánszemélyek erkölcsi és anyagi támogatása, felajánlása nélkül.

Rendezvényünk támogatói voltak: Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, Földeák Község Önkormányzata, Hovefa Bt., Duocor Bt., Makói Gyógyfürdő Zrt., Polgárőrség, Földeáki Návay Lajos Általános Iskola, Návay Lajos Diáksport Egyesület, Földeák Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, Givaudan Hungary Kft., Sertéshús – Termelő Kft., Leier Hungária Kft., Virágsziget – Szabóné Bánfi Erika, Hunor – Coop Zrt., Onion Sound System, Könyvtár Kertbarát Klubja, Wéber Péter, Molnár Csaba, Varga Imre. Köszönetünket fejezzük ki a Művelődési Háznak, hogy a rendezvény helyszíneit rendelkezésünkre bocsátotta. Ezúton szeretnénk megköszönni a Gyermekmosoly Óvoda óvónőinek, iskolánk pedagógusainak és az  önkéntes segítőknek áldozatos munkáját.

A programokról: A délelőtt 8. 50-kor megnyitóval kezdődött a Petőfi utcán felálított színpadon. Gilicze Márta igazgató helyettes asszony köszöntő beszéde után Hajnal Gábor polgármester úr mondta el bevezető gondolatait, majd az 5. osztályos diákok bajor népi tánccal alapozták meg a nap hangulatát. Felkészítő tanáruk osztályfőnökük, Pappné Tóth Ildikó volt. Ezután rajtoltak el a váltócsapatok, majd az egyéni futamok zajlottak 10 perces indítási különbséggel. 11-13 óráig a színpadon a Pumpkins Trió gondoskodott a jó hangulatról. 13. 15-kor a 2. osztályos tanulók lepték meg a közönséget vidám táncukkal. Mihalik Jánosné és Kissné Bába Olga készítette fel a gyerekeket.  Sztárvendégünk A Két Zsivány, 13.30-kor kezdte meg koncertjét, akik fergeteges légkört teremtettek a színpadon egy órás műsorukkal.  Az eredményhirdetés előtt a Babut Erika által vezetett aerobic csoport mutatta be a testmozgás egyik módját. Koreográfiájukkal elvarázsolták az érdeklődőket.

A rendezvény ideje alatt 9 órától mászófal és Velencebike – ügyességi kerékpározási lehetőség, majd 10 órától ingyenes ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás és lufihajtogatás várta a gyerekeket.

A Művelődési Ház előtt a Kertbarát klub és a Kavar a nagyi klub a könyvtár dolgozóinak támogatásával 6. alkalommal rendezte meg zöldség és gyümölcs kiállítását. Az arra járó diákjaink itt is kellemesen tudták eltölteni a délelőttöt, hiszen gyümölcslevet, lekvárt, mézet és kenőkéket kóstolhattak pirított kiflikarikákon. Emellett kukoricát morzsoltak és daráltak, kotlóstyúkot nézegettek kiscsirkéivel, no meg papagájban gyönyörködtek.

A színpadon 14.45-kor került sor az eredményhirdetésre és a nap zárásaként a tombolasorsolásra.

A pörköltfőzés reggel 8 órakor kezdődött. Minden résztvevő a Petőfi utcán kezdhetett neki a finom ebéd főzésének. A verseny indulóit négy kategóriában értékelte a zsűri (Lőkös József, Juhász Krisztián, Kiss Béla és Varga Imre), akiknek szintén köszönettel tartozunk munkájukért.

 

  1. kategória: Intézmények (általános iskolák) csapatai

Oklevélben részesültek:

  1. hely: Apátfalvi Dózsa György Általános Iskola
  2. hely: Kiszombori Dózsa György Általános Iskola
  • hely: Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola – Makó
  1. hely: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola

 

  1. kategória: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola osztályai

Oklevélben részesültek:

  1. hely: 3. a
  2. hely: 8. a
  • hely: 7. a
  1. hely: 6. a

 

III. kategória: Csirkepörköltet főző csapatok

Oklevélben részesültek:

  1. hely: Kavar a nagyi klub
  2. hely: Kertbarátok köre
  • hely: Földeáki Gyermekmosoly Óvoda

 

  1. kategória: Marhapörköltet főző csapatok

Oklevélben részesültek:

  1. hely: Kiss Zoltán és csapata
  2. hely: Vízi Gyula-Karamán
  • hely: Kóthai Tibor és csapata

 

A futás párhuzamosan zajlott a váltócsapatok és az egyéni indításos futamok résztvevői között, mely az alábbi eredménnyel zárult:

VÁLTÓ: a 42195 m-es távot az alábbi csapatok teljesítették a templom körül (640 m)

 

  1. FUTAM: 6-9 fős váltó
  2. hely: Osztály Vigyázz! – Apátfalva (2:58:31)
  3. hely: Makói Rendőrkapitányság (3:22:28)
  • hely: Bajusz Imi csapata (3:38:00)

 

  1. FUTAM: 10-13 fős váltó
  2. hely: Földeáki Torna Club (2:43:57)
  3. hely: Szabó Gréti és Barátai (2:51:03)
  • hely: Conti Running Team (2:57:44)
  1. hely: Földeáki Öregfiúk (3:15:54)
  2. hely: Földeáki Tanárok (3:17:39)

 

III. FUTAM 20 fős váltó

Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ iskolái közötti váltóverseny:

  1. hely: Kálvin Téri Református Általános Iskola (2:45:02)
  2. hely: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola (2:49:13)
  • hely: Apátfalvi Dózsa György Általános Iskola (2:56:13)
  1. hely: Kiszombori Dózsa György Általános Iskola (3:02:31)
  2. hely: Makói József Attila Gimnázium (3:07:15)

A maratoni váltó 1-3. helyezettjei oklevelet, érmet és serleget kaptak. A 4. helyezéstől minden csapat oklevélben részesült.

 

EGYÉNI  VERSENY

 

    I. HELY II. HELY III. HELY
2013. 01. 01. után született lány Markovics Vanda Kerekes Zselyke Szászi Szonja Vivien
2013. 01. 01. után született fiú Szabó Ádám Balla Botond Puskó Csaba
2011. 01. 01- 2012. 12. 31. lány Neparáczki Jázmin Fejes Vivien Dzsenifer Szalma Noémi
2011. 01. 01- 2012. 12. 31. fiú Karamán Bálint Gilinger Ferenc Neparáczki Máté
2009. 01. 01- 2010. 12. 31. lány Török Maja Mikáczó Szolanzs Mezei Hanna
2009. 01. 01- 2010. 12. 31. fiú Pásztor Erik Rosu Thomas Karamán Bence
2007. 01. 01- 2008. 12. 31. lány Kántor Anna Papp Emma Szabó Zsanett
2007. 01. 01- 2008. 12. 31. fiú Papp Keve Szabó Richárd Vajda Márk Levente
2005. 01. 01- 2006. 12. 31. lány Kovács Lívia Éva Czékmán Lili Török Vivien
2005. 01. 01- 2006. 12. 31. fiú Kardos Mihály Bertóti Gábor Kirtyán Martin

Az egyéni indításos kategóriában az 1-3. helyezett oklevél és érem jutalomban részesült.

 

Fényképezkedés

2019. október 4-én került sor iskolánkban a hagyománynak számító fényképezkedésre. Ebben a tanévben is osztály – és egyéni képeket készítettek a gyerekekről. Emellett baráti és testvéri fotózásra is szívesen álltak össze a diákok.

 

Október 6.

Az aradi vértanúk kivégzésének eseményeit osztálykeretben idézték fel a diákok nevelőikkel. Alsó tagozatban magyar nyelv és irodalom, felső tagozatban osztályfőnöki órán.

 

Bolyai Matematika Csapatverseny

2019. október 11-én a Bolyai Matematika Csapatverseny Csongrád megyei írásbeli fordulóján a következő tanulók képviselték iskolánkat:

6. osztály: Mészáros Henrik, Rostás Roland, Süli Benedek Endre, Szenti Liliána Krisztina

7. osztály: Dulin Mihály, Knoch Henrik, Szalontai László, Szecskó Barnabás

2019. október 24-én részt vettünk a József Attila Gimnázium által szervezett online matematika versenyen, melyet nyolcadik osztályos tanulóknak szerveztek.

A versenyen a következő diákok mérettették meg magukat: Barna Petra, Balogh Noémi, Bognár Dorina, Nagy Csenge Boglárka, Takó Vivien, Kurai Kitti.

Teljesítménye alapján Nagy Csenge Boglárka továbbjutott a következő fordulóba. Így iskolánkat ő fogja képviselni a döntőben.

Felkészítő tanár: Kelemenné Molnár Ildikó

 

Megemlékezés az 1956-os forradalomról 

2019. október 22-én tartotta iskolánk az 1956-os forradalom emlékére rendezett ünnepségét. A megemlékezés 14 órakor kezdődött az 56-os forradalmárok tiszteletére állított emlékműnél. A koszorúzáson felső tagozatos diákjaink és nevelőik vettek részt. Az ünnepség a Művelődési Házban folytatódott a 8. a és 8. b osztályos tanulók műsorával, melynek címe: Pesti srácok. A szereplő gyermekek előadásukban megható és megrendítő cselekményeket idéztek fel az őszi forradalom napjairól. Az előadást összeállították és betanították Vízhányó-Lele Anikó és Kollár Eszter osztályfőnök. A díszlet elkészítésében segítséget nyújtott Polyákné Kelemen Júlia rajz szakos tanárnő. A hangosítást Stefanik István végezte, köszönjük a munkáját.

 

Helloween

Iskolánk diákönkormányzata megszavazta, hogy október 25-én tartsunk Helloween-t. Az esemény két részből állt. Egy teremdíszítésből, melyet előzőlegesen a diákok osztályfőnökük koordinálásával végeztek el. Második részben pedig az iskola „dökösei” – néhány plusz tanulóval kiegészülve – különböző rémisztő maskarába öltöztek. Egyedi, ijesztő festék került az arcukra és így jártak teremről teremre rémisztgetni az ott lévőket. Majd a hagyománynak megfelelően mindenki kapott egy kis édességet. Az ijesztgetés alól nem menekült sem a tanári szóba, sem az ebédlő épülete. A gyereknek nagyon tetszett a nem mindennapi szerep és a program.

 

Köszönetnyilvánítások

A tanév kezdete óta több személy munkájával segítette, támogatta iskolánk működését.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Molnár Csabának, aki a viharkár után a villámhárító visszaszerelését társadalmi munkában végezte.

Szeretnénk megköszönni Gera Róbertnek és Vízi Gyulának, hogy az iskolai gázkazánok szakszerű elindításában segédkeztek.

Köszönetet szeretnénk mondani Lele Zoltánnak, aki a Gagarin utcai épületünket a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal  együttműködve „megszabadította” a darázsfészektől, valamint Kis Andrásnak (földeáki önkéntes tűzoltónak), aki a darázsfészek nyomát tüntette el.

 

Kissné Bába Olga

 

 

 

ISKOLAI  MOZAIK OKTÓBER

 

Návay – nap

2019.szeptember 20-án 15. alkalommal emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, a közel 150 évvel ezelőtt született Návay Lajosról. A program már szeptember 19-én délután kezdetét vette a temetőben, ahol a Návay sírokat és Gardi István koronaőr sírját koszorúzták meg a diákok és tanáraik. A Návay – nap másnap reggel 9 órakor ünnepi műsorral folytatódott az iskola udvarán. Ebben az évben sajnos nem tudtak velünk ünnepelni a Návay család leszármazottai más jellegű elfoglaltságuk miatt.

Tóth Imre, intézményünk vezetője köszöntőjében megemlékezett Návay Lajos életútjáról, és elmondta a diákoknak, hogy kitartó szorgalommal minden álmukat megvalósíthatják. Majd az iskola falán található Návay Lajos emléktábla megkoszorúzásával tisztelegtünk e nagyszerű példakép politikusi és emberi nagysága előtt.

Koszorút helyezett el:

  • Hajnal Gábor, Földeák község polgármestere
  • Tóth Imre, a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola intézményvezetője
  • A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola diákönkormányzata

 

Ezután a Kertész-díj átadása következett. A díjat Kertész Éva, Dr. Kertész Dezső lánya alapította 2016-ban, édesapja emlékére.

Dr. Kertész Dezső 1970. január 1-jén kezdte meg munkáját Földeákon. Több, mint 20 évig volt a falu körzeti orvosa és mindenese. Tudta, ha valaki egy faluban teljesíti hivatását, még nagyobb felelősségtudattal kell dolgoznia, aminek ő eleget is tett. Sokat tett közössége fejlesztéséért, és jelentős szerepet játszott az ország politikai átalakításában is. 2005–ben Földeák Község Önkormányzata munkájának elismeréseként „Földeákért” címet adományozott neki, majd ezt követte az óföldeáki megtisztelő cím is.

Kertész Éva az általa alapított Kertész-díjjal minden évben olyan tanulót tüntet ki, aki valamilyen területen, legyen az tanulmányi, művészeti, sport vagy egyéb, kiemelkedő teljesítményt nyújt.

   A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola tantestületének ajánlásával és a Földeáki Iskolásokért Közalapítvány kuratóriumi döntésének értelmében 2019-ben a Kertész-díjat Barna Petra 8. b osztályos tanuló vehette át.

Kertész Éva ebben az évben egyéb elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen rendezvényünkön. Egy személyes hangulatú levélben köszönte meg Petra munkáját, melyet Pappné Tóth Ildikó tanárnő, a Földeáki Iskolásokért Közalapítvány kuratóriumi tagja, Kertész Éva gyermekkori barátnője és osztálytársa olvasott fel.

Petra az egyik legsokoldalúbb és legszorgalmasabb diákja iskolánknak. Amellett, hogy minden félévkor és év végén kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet, szinte minden tanulmányi versenyen elindul, megméretteti magát és szép eredményeket ér el.

Legjelentősebb eredményei:

  • január 25-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett térségi szépíró versenyen 2. helyezést ért el, majd 2018-ban is ezzel az eredménnyel büszkélkedhetett.
  • március 14-én a nemzeti ünnepünkhöz kötődő versmondó versenyen szerepelt eredményesen.
  • 2017 tavaszán a Makói József Attila Múzeum által meghirdetett Pulitzer József születésének 170. évfordulójára fotó és képregény pályázatot hirdetett, melyre Petra is színvonalas alkotást nyújtott be.
  • 2018-ban számos térségi tantárgyi versenyen mérettette meg magát. Részt vett a Zrínyi Ilona Matematika versenyen, a Hódmezővásárhelyi Németh László Általános Iskola és Gimnázium által szervezett német nyelvű szövegértési versenyen, a Bolyai matematikai csapatversenyen, a Pitvarosi Általános Iskola által szervezett térségi matematika versenyen. Ezeken a versenyeken nem csak eredményes helytállásról tett tanúságot, de mélyíteni tudta tudását, tapasztalását, bizonyítván sokoldalúságát.

–       2018. december 5-én a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola által szervezett helyesírási   versenyen 2. helyezést ért el.

  • február 16-án a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójába jutott.
  • A Bendegúz Akadémia Nyelvész versenyén megyei 24. helyezéssel büszkélkedhetett.

A rengeteg versenyen való szereplés mellett egyéb tevékenységekre is szívesen fordít időt.

  1. osztályos korától kezdve néptáncol, ma már a legnagyobbakkal együtt, a Szárazér csoportban. Tagja a Földeáki Népművészeti és Hagyományőrző Egyesületnek. Petra a tanulást sem hanyagolja el. Első osztálytól kezdődően kitűnő tanuló. Közösségért végzett munkája példaértékű, ő az osztály mozgató rugója, az a közösségi ember, akire mindig lehet számítani.

A díj átadása után a 2. osztályos tanulók vidám tánca, és az 5. osztályos tanulók bajor népi tánca következett. A 2. osztályt Mihalik Jánosné és Kissné Bába Olga tanítónők készítették fel. Az 5. osztályt német szakos osztályfőnökük, Pappné Tóth Ildikó tanította be.         A megnyitó ünnepség után alsós tanulóink csapatokat alkotva, a Szent László téri iskolában szervezett műveltségi vetélkedőn vettek részt. A felső tagozatos diákok a Zárda utcai iskola termeiben mérhették össze tudásukat „Nagy emberek kis történeteiből”. A zsűri a csapatok munkáját oklevéllel és STAFT, ARTIST és SECURITY nevű belépőkártyákkal jutalmazta. Ezekkel egy QR kód segítségével iskolánk weblapjára lehetett betekintést nyerni.

A vetélkedőkön az alábbi eredmények születtek:

Alsó tagozat

1-2. évfolyam: 1. hely – Kankalin csapat (1. o.), Levendula csapat (1. o.), Jázmin csapat (2. o)

  1. hely – Viola csapat (2. o.)
  2. évfolyam: 1. hely – Liliom csapat (3. a)
  3. hely – Rózsa csapat (3. a)
  4. hely – Margaréta csapat (3. b)
  5. hely – Ibolya csapat (3. b)
  6. évfolyam: 1. hely – Tündérrózsa csapat (4. b)
  7. hely – Szegfű csapat (4. a)
  8. hely – Gyöngyike csapat (4. a), Estike csapat (4. b)              

Felső tagozat

5-6. évfolyam: 1. hely – Hétköznapi hősök (5. o.)

  1. hely – 6-ászok (6. a)
  2. hely – Kis emberek nagy sikere (6. b)

7-8. évfolyam: 1. hely – Az iskola zsenijei (7. a)

  1. hely – Elfeledett felfedezők (8. b)
  2. hely – Hétköznapi hősök (8. a)
  3. hely – Oktalan diákok (7. b)

 

A délután váltóversennyel folytatódott, melyen iskolánkból 4 csapat vett részt. Minden csapatban évfolyamonként egy tanuló versengett. A gyerekeknek ötletes ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk. Ezt követően osztályonkénti labdarúgó mérkőzésekre került sor. A szurkolótábor nagy lelkesedéssel biztatta a csapatokat. A sportvetélkedő szervezői és lebonyolítói: Lele Zsuzsanna, Babut Erika és Molnár János. A program délután 16 órakor ért véget.

 

Földeáki Maratoni Váltó

Kilencedik alkalommal rendezte meg 2019. szeptember 28-án a Návay Lajos Diáksport Egyesület Földeák, a Návay Lajos Általános Iskola és a Földeáki Torna Club a „Földeáki Maratoni Váltó” elnevezésű futóversenyt. A rendezvény célja a földeáki óvodások, iskolások és hozzátartozóik részére a közös mozgás lehetőségének biztosítása, illetve a 42.195 méteres maratoni táv lefutása csapataink által (66 kör a park körül), és egy úgynevezett alapidő megállapítása.

A program keretein belül 8 órától pörköltfőző verseny is indult, külön kiírás szerint.

A részleteket (versenyeredmények, támogatók, műsorok), technikai okok miatt a következő lapszámban közöljük.

 

Őszi szünet

 

Az őszi szünet 2019. október 28-tól október 31-ig tart (4 munkanap). A szünet előtti utolsó tanítási nap 2019. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2019. november 4. (hétfő).

 

 Nyári táborok

 

Iskolánk az EFOP- 1.5.3-16-2017-00025 számú „Közösségi szolgáltatások minőségének fejlesztése Csongrád megyében” című pályázat keretein belül az óföldeáki és a földeáki önkormányzattal közösen négy nyári tábort szervezett.

Földeákon 2019. június 1-5-ig, Csináld magad címmel indult az első tábor. Témáját tekintve a gyerekek életkori sajátosságaiból kiindulva a kézműveskedést ötvözték a pedagógusok a sporttal. A diákok 8 órára érkeztek az iskolához és délután 16 óráig tartottak a programok. A napok minden reggel játékos tornával kezdődtek. Majd ezután következtek az érdekesnél érdekesebb programok. Hétfőn délelőtt táblajátékok, jobb agyféltekés rajzolás, labdás szabályjátékok közül választhattak a táborozók. A délután erőnléti váltó – és sorversennyel folytatódott. Másnap a délelőtti futball mérkőzések után karkötőt, nyakláncot és kulcstartót fontak és csomóztak különféle technikákkal. Délután pólókat batikoltak. Szerdán kerékpártúrán vettek részt, melynek célja a bogárzói templom volt. Csütörtökön a játékos sorversenyeket szintén kézműveskedés követte, ahol tilinkót is készítettek. Délután az aszfaltpályán kerékpáros akadályversenyen próbálták ki ügyességüket a résztvevők. Az utolsó napot sportolással, régi játékok kipróbálásával, ping-pong bajnoksággal és só-liszt gyurma készítésével töltötték el a gyerekek. A tábort három pedagógus vezette le: Kissné Bába Olga, Siket Tamás és Szvoboda Szabolcs.

A második tábor Sporttábor címmel szintén Földeákon indult, 2019. július 8-12-ig. Hétfőn délelőtt népmeséket dolgoztak fel csoportokban, melyekhez síkbábokat is készítettek. Ezek segítségével ebéd előtt minden csapat előadta a maga kis bábjátékát. A délutánt a Mezítlábas élményparkban és a Kondiparkban töltötték el. Kedden a nap zenés gimnasztikai bemelegítéssel kezdődött, majd a Művelődési Házban és Könyvtárban mesevetélkedőn vettek részt. A délelőtt folyamán a magyar mesék világában kalandoztak. Délután szintén a Művelődési Ház vendégszeretetét élvezték, hiszen palacsintasütésre és kóstolásra invitálták a táborozókat.  Szerdán a reggeli torna után népművészeti logókat terveztek, majd Fodor Imre bácsi házához látogattak el, ahol a múltban használt tárgyakkal ismerkedtek meg. A diákoknak nagyon tetszett Imre bácsi és felesége beszámolója a régmúlt tárgyakról és időkről. Búcsúzásképp házi málét és pattogatott kukoricát fogyaszthattak a gyerekek a vendéglátók jóvoltából. Csütörtökön sportversenyekkel és kézműveskedéssel töltötték el a napot. A pénteki nap a népművészet jegyében telt el. Megismerkedtek a legjellegzetesebb népművészeti motívumokkal, majd le is festették ezeket. A tábort egy összegző vetélkedővel zárták, melyben számot adhattak a résztvevők az egész heti élményeikről. A tábort Gilicze Tünde, Kovács Edit és Szirbik Éva vezette. Köszönjük a Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak munkáját Mátó Kamillának, Rakonczai Katalinnak és Virágné Bakos Zsuzsinak. Továbbá a közösségi munkát teljesítő két diáknak Szabó Katinkának és Torma Bodzának.

A harmadik tábor 2019. július 15-19-ig tartott. Témáját tekintve Labdarúgó és kézilabda tábor volt. Az első napon körforgóban, különböző helyszíneken (tornaterem, aszfaltpálya, műfüves pálya) edzettek a gyerekek. Kedden több sportág, köztük kézilabda, labdarúgás, gimnasztika, atlétika, testnevelés és népi játékok voltak soron. Szerdán a makói utánpótlás futballcsapat nyári sporttábor résztvevőit láttuk vendégül. Délelőtt közös edzésen vettek részt a sportolók. Ezt követően délután, egy mini torna keretében közös, kétkapus játékban mérhették össze a tudásukat a földeáki és a makói gyerekek. Színesítették a programot, hogy a tábor többi napján a makói iskolák edzői meghívást kaptak arra, hogy tapasztalataikat megosszák a tábor résztvevőivel. Köszönetünket fejezzük ki az alábbi személyeknek: Babut Erikának, Erdélyi Mátyásnak, Gyömbér Péternek, Mezei Lászlónak, Péterfi Attilának, Vezsenyi Lászlónak és Vígh Attilának. A tábor vezetői Lele Zsuzsanna, Molnár János és Tóth Imre voltak.

Óföldeákon 6 hétig, 2019. július 1- 2019. augusztus 9-ig tartott a tábor, melyet a 3-14 éves korú gyerekek vettek igénybe. Helyszíne a „volt” óvoda épülete volt, amely tágas udvarával és ideális belső elosztásával kényelmesnek bizonyult a táborozók számára. A hetek különféle tematikák köré csoportosultak – sport, hagyományőrzés, kézműveskedés, kaland – és ökotábor. A mindennapos érdekes és tartalmas program mellett rengeteget játszhattak egymással a különböző korosztályú gyerekek. Ez nagyon jó csapatépítésnek bizonyult.  A szülők és a gyerekek is végtelen hálásan köszönték a két pedagógusnak, Mihalik Jánosnénak és Mihalik Zitának a tábor vezetésével járó munkáját.

A diákok nagy számmal vettek részt, 30 fővel tudtuk indítani az összes tematikus táborunkat. Előny volt, hogy a programok itt helyben, a mi falunkban valósulhattak meg. Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a táborok igénybevétele ingyenes volt és a résztvevők napi háromszori étkezést kaptak.

 

 

Tanévkezdés és Fecskeavatás

 2019. szeptember 2-án 8 órakor megkezdődött a 2019/2020-as tanév. 24 elsős kisdiák „költözött be” az iskola falai közé. Ez a létszám egy osztály indítását tette lehetővé.

A tavalyi tanévhez hasonló módon a tanévnyitó ünnepségen került sor az első osztályosok fecskeavatására.  Az új kisdiákokat Gilicze Tünde, az alsós tanítói munkaközösség vezetője mutatta be az iskolának. A gyermekek nagy bátorsággal mondták be a nevüket az eléjük tartott mikrofonba. Tóth Imre igazgató úr egy kézfogással és egy könyvjelző átadásával iskolásokká fogadta a „kisfecskéket”. Majd ezután, közösen nyitották meg az új tanévet.

 

Szülői értekezletek

 

A 2019/2020-as tanévben szeptember 9-13-ig tartották iskolánk pedagógusai első szülői értekezleteiket. A téma minden osztályban a tanév fő feladatainak és rendjének ismertetése, az aktuális programok, illetve az osztályokat érintő szervezési feladatok voltak.

 

Kissné Bába Olga

 

ISKOLAI MOZAIK JÚNIUS                                                                                                 

                                                                                                                                         

Határtalanul pályázat

2019. április 2-5. között a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola 7. osztályos diákjai  a HAT-18-01-HATÁRTALANUL! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek program keretében Erdélyben, Torockó környékén kirándultak. A projekt során magyar vonatkozású történelmi és irodalmi helyszíneket látogattak meg, pl. Nagykároly, Zilah, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Vajdahunyad, Arad. A kirándulás jó alkalmat teremtett arra, hogy megismerjék és bejárják Torockó és Torda földrajzi nevezetességeit. Felejthetetlen 4 napban volt részük!

 

Pályázat

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium vezetésével továbbra is részt veszünk a „Gyulai József Természettudományos Műhely” pályázatának megvalósításában. Hetedik osztályos diákjaink ebben a tanévben június 5-én harmadik alkalommal vettek részt a gimnáziumban megtartott labor órákon biológia, fizika, kémia és földrajz tantárgyakból.

Környezeti nevelési tanácsadás

Az EFOP-1.5.3-16-2017-00025 „Közösségi szolgáltatások fejlesztése Csongrád megyében” pályázat keretében 2019. június első hetében foglalkozásokat tartottak a 6. és a 7. osztályos tanulóknak az alábbi témákban: megújuló energiatermelés, energiahatékonyság. A foglalkozásokat környezetgazdálkodási mérnök pedagógus tartotta.

 

Pedagógusnap

Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor. Ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Jelenleg a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére adományozhatóak szakmai díjak.

2019. június 6-án pedagógusnap alkalmából átadták a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ díjait is. A tankerület munkatársai kiemelkedő tevékenységük és szakmai felkészültségük eredményeként vehették át az oklevelet. Iskolánkból Berényi Lászlóné tanárnő kapott kitüntetést, melyhez gratulálunk.

 

Közbiztonsági nyílt nap

Iskolánkban 2019. június13-án, hetedik alkalommal került megrendezésre az „Együtt a közbiztonságunkért” név alatt futó rendvédelmi nap.

A rendezvényen részt vehetett bárki, a falu apraja és nagyja kortól függetlenül. Megnyitó beszédet mondott Palicz András r. ezredes-rendőrségi főtanácsos-kapitányságvezető, Vizhányó Sándor földeáki körzeti megbízott rendőr és Tóth Imre, iskolánk igazgatója. A program a makói Wing Tsun Kung-Fu Klub bemutatójával folytatódott. Ezután betekintést kaphattunk a rendőrség és a tűzoltóság munkájába. A Szent László téri iskola füves területén a makói rendőrség intézkedéstaktikai és kábítószerkereső-kutyavezető bemutatót tartott. Közlekedésrendészeti, balesetmegelőzési tájékoztatóban és ujjnyomatvételben részesülhettek az érdeklődők. A Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, a Földeák Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak közreműködésével tálca-és olajtűzoltást mutatott be. Ebben segítségükre volt egy 1938-as Kövegy községbeli lóvontatású tűzoltó szekér is, melynek jellegzetessége, hogy kézi hajtással szivattyúzták a vizet a fecskendőbe.  A kíváncsi gyermekek beleülhettek a tűzoltóautóba és részletes ismertetőt kaptak az autó minden apró részletéről. A nap zárásaként egy nagyon érdekes bemutatót láthattunk, melyben a tűzoltóság együtt dolgozott a rendőrséggel. Egy szökött fegyencet hoztak le a háztetőről az emelőkosaras tűzoltóautóval. Köszönjük a szervezőknek és munkatársaiknak ezt az életre szóló élményt!

 

Ballagás

2019. június 15-én délelőtt rendezte meg intézményünk a 8. osztályos tanulók ballagási ünnepségét. Ebben az évben 30 végzős diák vett búcsút általános iskolájától. Kovács Laura Fanni 8. a, Borsi-Kis Alexandra, Sipos Fruzsina Szonja 8. b osztályos tanulókat, akik 8 éven keresztül kimagasló, kitűnő tanulmányi eredményt mutattak, a Návay Lajos Általános Iskola nevelőtestülete könyvvel és virágcsokorral ajándékozta meg, valamint átvehették a bizonyítványukat. Minden ballagónak sok sikert és kitartást kívánunk további életpályája során!

 

Jó tanulók, jó sportolók

Jó tanuló, jó sportoló címeket osztottak ki 2019. június 18-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Ez alkalomból 48 gyermeket hívott meg Hajnal Gábor, községünk polgármestere.  A tanulók év végi bizonyítványukkal és tanulmányi eredményükkel érdemelték ki a jó tanuló címet. A jó sportolók a tanévben rendezett térségi, megyei és országos sportversenyeken értek el szép eredményeket. Teljesítményükért oklevelet és ajándékot kaptak a Polgármester úrtól. A 2018/2019-es tanévben az alábbi tanulók kapták meg a címet:

 

Kitűnő tanulmányi eredmény:

 

  1. a: Csányi Enikő Etelka, Szabó Nóra
  2. b: Bajusz Zsombor, Juhász Zita Mariann, Kelemen Eszter, Lele Diána Hanna, Vízhányó Benjámin Gábor
  3. a: Juhász Mirtill, Pelle Zalán, Szabó Lilla
  4. b: Kerekes Hunor, Lóczi Máté Zoltán, Medgyesi Luca Csinszka, Szalma Violett, Vizhányó Olívia
  5. o.: Almási Kamilla, István Szonja Mira, Kaposta Rita, Koncz Réka, Kun-Szabó Korina, Szabó Zsombor
  6. a: Árgyelán Diána Réka, Molnár Fanni, Szenti Liliána Krisztina
  7. b: Kerekes Zsófia Anna
  8. a: Galcsik Bence
  9. b: Barna Petra
  10. b: Borsi-Kis Alexandra, Sipos Fruzsina Szonja

 

Versenyeredmény (sport):

 

  1. a: Lampo Patrik, Ménesi Dániel
  2. b: Süli Benedek
  3. a: Beraczka Csongor, Nagy Emese Dalma
  4. b: Szalontai László, Szilágyi Krisztián
  5. a: Almási Máté, Neparáczki Bence, Vajda Győző Adorján
  6. b: Kardos Levente, Kirtyán Martin, Kirtyán Szabolcs, Telek Máté
  7. a: Köröm Ádám, Schneider Levente
  8. b: Bálint Gergő, Bálint Máté Ákos

 

Kitűnő tanulmányi eredmény + versenyeredmény (sport):

 

  1. a: Kovács Laura Fanni

 

Tanévzáró 

2019. június 18-án érkezett el a gyermekek által várva várt esemény, az iskolai tanévzáró ünnepély. Az első osztályos tanulók (Kovács Adél Anna, Markovics Barbara, Megyesi Barnabás, Németh Lili, Pető Gábor, Szalma Noémi és Vata Balázs) verssel készültek erre az alkalomra, melyet Kissné Bába Olga tanított be a diákoknak. Tóth Imre, iskolánk igazgatója elmondta, hogy nehéz, de programokkal és élményekkel teli, sikeres tanév áll mögöttünk. Az iskola kapuit azonban még nem zárjuk be, hiszen június 17-től úszótanfolyamot, nyári napközit és tematikus táborokat szervez intézményünk.

 

Szorgalmával, kitartásával sok diákunk ért el kitűnő vagy jeles bizonyítványt.

 

Kitűnők:

  1. a: Csányi Enikő Etelka, Szabó Nóra
  2. b: Bajusz Zsombor, Juhász Zita Mariann, Kelemen Eszter, Lele Diána Hanna, Vízhányó Benjámin Gábor
  3. a: Juhász Mirtill, Pelle Zalán, Szabó Lilla
  4. b: Kerekes Hunor, Lóczi Máté Zoltán, Medgyesi Luca Csinszka, Szalma Violett, Vizhányó Olívia
  5. o: Almási Kamilla, István Szonja Mira, Kaposta Rita, Koncz Réka, Kun-Szabó Korina, Szabó Zsombor
  6. a: Árgyelán Diána Réka, Molnár Fanni, Szenti Liliána Krisztina
  7. b: Kerekes Zsófia Anna
  8. a: Galcsik Bence
  9. b: Barna Petra
  10. a: Kovács Laura Fanni
  11. b: Borsi-Kis Alexandra, Sipos Fruzsina Szonja

 

 

Jelesek:

  1. a: Bertóti Alexa Rebeka, Pásztor Kitti, Szabó Lili
  2. b: Neparáczki Máté, Szecskó Rebeka, Tóth Panka
  3. a: Hajnal Jázmin, Vas Kristóf Zoltán
  4. b: Horváth Alexa, Horváth Petra, Mészáros Aliz Kata
  5. o: Gazsó Norbert, Kovács Máté Andor, Mikáczó Szolanzs
  6. a: Csányi Anna, Knoch Amira, Rostás Roland
  7. b: Meleg Mia
  8. a: Dulin Mihály
  9. b: Szecskó Barnabás
  10. a: Kürtösi Dzsenifer

 

A tanévzáró ünnepélyen a Földeák Községért Közalapítvány Kuratóriuma 8 éves kimagasló tanulmányi eredményéért elismerésben (egyszeri ösztöndíj) részesítette a következő 8. osztályos diákokat:

  1. a: Gojdár Máté, Kovács Laura Fanni, Kürtösi Dzsenifer
  2. b: Borsi-Kis Alexandra, Sipos Fruzsina Szonja

 

Úszótanfolyam 

2019. június 17-én indult iskolánk szervezésében, a már hagyománynak számító két hetes úszótanfolyam. Idén 33 fő sajátította el az úszás alapjait, illetve gyarapította úszástudását. A gyerekek szállítását a tanyagondnoki busz végezte, köszönjük az Önkormányzat segítségét.

 

Nyári ügyelet

A nyári szünet alatt a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola a következő időpontokban tart ügyeletet a Zárda utcai épület titkárságán:

 

  • július 3. (szerda) 900-1300 óráig
  • július 10. (szerda) 900-1300óráig
  • július 17. (szerda) 900-1300óráig
  • július 24. (szerda) 900-1300 óráig
  • július 31. (szerda) 900-1300 óráig
  • augusztus 7. (szerda) 900-1300óráig
  • augusztus 14. (szerda) 900-1300óráig
  • augusztus 21-től (szerda) minden nap 800-1200óráig

 

 

Az iskola vezetősége köszöni pedagógusainak egész éves munkáját. Kellemes nyári szünetet és kikapcsolódást kívánnak minden munkatársnak és diáknak!

 

Kissné Bába Olga

 

 

 

ISKOLAI MOZAIK MÁJUS

Hulladékgyűjtés

Ebben a tanévben 2019. május 2-án délután 13:00 és 16:00 óra között került sor az aktuális papírgyűjtésre. Diákjaink ismét nagy számban gyűjtötték össze a különböző papírhulladékot.

Anyák napi szülői értekezletek

Iskolánk osztályai május első két hetében tartották meg az anyák napi ünnepségüket. Az ezután következő szülői értekezletek témája az osztálykirándulások, a gyermeknap, a ballagás és az év végéig hátralévő teendők megbeszélése volt.

Időspirál Élményközpont

A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola együttműködése keretében ebben a hónapban is folytatódott az élményeket nyújtó ismeretszerzés a hódmezővásárhelyi Időspirál Élményközpontban. 2019. május 6-án 11 ötödik osztályos, és az összes 7-8. osztályos tanuló látogatott el a hódmezővásárhelyi helyszínre, mely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-3.3.6-17-2017-00013 pályázatának keretében valósult meg. A hagyományos módon történő tudásátadáson túl a hangsúly a játékos tanuláson volt.

Mérések

  1. május 7-én iskolánk 6. osztályos tanulói természettudományos mérésen vettek részt, melyre a tankerület külön mérésvezetőt rendelt ki intézményünkbe. Május 21-én került sor az idegen nyelvi, május 29-én a szövegértés és a matematika országos kompetenciamérésre, mely a 6. és a 8. évfolyamos diákokat érintette.

„Futás a múltba”

  1. május 10-én iskolánk 11. alkalommal rendezte meg a „Futás a múltba” nevű futóversenyét. A rendezvény célja a sport megszerettetése, az egészséges életmód iránti igény kialakítása valamint térségünkben az atlétikát szerető iskolák megmérettetése, versenyeztetése. Az 5 km-es távot 420 nevező teljesítette a földeáki Hoffmann-teleptől az óföldeáki erődtemplomig. Ebben az évben 3 kategóriában hirdettünk versenyt. A nyílt futamban részt vehetett minden sportszerető, futni vágyó ember óvodástól felnőttig. A második kategória egy új kezdeményezésünk, amely 15 km-es egyéni futam volt. Itt mind a 11 célba érkező személy egyéni, egyedi érmet és névre szóló oklevelet kapott, mely tartalmazta az időeredményét is. A harmadik futam az iskolai csapatok váltóversenye volt az Óföldeáki erődtemplom körül, mely a már hagyománynak számító 6-szor 800 m-es váltófutás volt. Az időmérés vonalkód alapján történt, amely megkönnyítette a szervezők munkáját. A tombolasorsolás után minden versenyzőt tésztapartival vártunk. A földeáki és az óföldeáki önkormányzat vendégül látta az összes távot teljesítőt egy-egy tál húsos tésztára.                                                                          A rendezvényt nem lehetett volna színvonalasan létrehozni a következő önkormányzatok, cégek, szervezetek, vállalkozók és magánszemélyek erkölcsi és anyagi támogatása, felajánlása nélkül. Az esemény támogatói voltak: Dr. Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, Földeák Község Önkormányzata, Óföldeák Község Önkormányzata, Földeáki Návay Lajos Általános Iskola, Gilicze Márta, Givaudan Hungary Kft., Hajnal Gábor, Hanki-ker Kft., Hunor-Coop Zrt., Lipkovics Balázs, Sertéshús Termelő Kft., Szabóné Bánfi Erika – Virágsziget. Külön köszönetünket fejezzük ki a Földeáki Polgárőr Egyesületnek, a Rendőrségnek és a Fokhagyma Centrumnak a kiindulási helyszín biztosításáért.

EGYÉNI VERSENY

5 km

 

    I. HELY II. HELY III. HELY
2012 után születettek lány Szalma Noémi Szűcs Csenge Béni Kármen
2012 után születettek fiú Báthory Imre Baranyi Patrik Áron Megyesi Barnabás
2011 – 2010 lány Juhász Zita Tóth Panka Csányi Enikő Etelka
2011 – 2010 fiú Rosu Thomas Rosu Márk Gilinger Ferenc
2009 – 2008 lány Molnár Fanni Mikáczó Szolanzs István Szonja Mira
2009 – 2008 fiú Pásztor Erik Kerekes Hunor Lampo Mihály
2007 – 2006 lány Molnár Evelin Szabó Alexa Vizhányó Vivien
2007 – 2006 fiú Süli Benedek Endre Novák Szabolcs Lampo Patrik
2005 – 2004 lány Zékány Melinda Nagy Csenge Kothenc Anna
2005 – 2004 fiú Telek Máté Almási Máté Kardos Levente
2003 – 2000 lány Kosztolányi Emese Ádók Diána Réka ——-
2003 – 2000 fiú Kovács Patrik Kecskeméti Gergő Virág Ádám Ferenc
1999 – 1984 Ábrahám Gréta Mészáros Edina Szenti Gréta
1999 – 1984 férfi Varga Mihály Zalai László Terjék Péter
1983 – 1974 Szenészi Petra Szabó Róbertné Bajusz Bernadett
1983 – 1974 férfi Szvoboda Szabolcs Bakó Zoltán Dulin Mihály
1973 – 1964 Balogh Magdolna Lele Zsuzsanna Sápi Jánosné
1973 – 1964 férfi Bálint Zoltán Sápi János Bérczi Tamás
1963 előtt születettek Ábrahám Ferencné Megyesiné Zombori Etelka ——-
1963 előtt születettek férfi Megyesi Ferenc ——- ——-

 

  • km

Női

  1. Kisháziné Zombory Erika (1:06:22)

 

Férfi

  1. Kalász Tamás (1:02:51)
  2. Szabó Benedek (1:02:51)
  3. Kiss János (1:10:16)

 

Iskolák csapatainak 6-szor 840 m-es váltóversenye:

  1. Kálvin Téri Református Általános Iskola (0:19:15)
  2. Földeáki Návay Lajos Általános Iskola (0:20:38) Csapatunk tagjai Beraczka Csongor, Megyesi Lotti, Nagy Emese, Schneider Levente, Szalontai László és Vajnai Kincső voltak.
  3. Kiszombori Dózsa György Általános Iskola (0:22:57)

 

 

Osztálykirándulások

A diákok minden tanév végén már nagyon várják az osztálykirándulást. Az 1. osztályosok május 7-én Csongrád-Bokros Vadnyugati városában töltöttek el egy kellemes napot. A 2. osztályos diákok május 20-án Ásotthalmon a Majoros tanyát látogatták meg. A 3. osztály május 14-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark csodálatos látnivalóival ismerkedett meg. A 4.-es tanulók Veresegyházán a Medveotthont keresték fel május 30-án. Az 5. évfolyam május 26-28-ig Mártélyon pihente ki a tanév fáradalmait. A 7. osztályosok május 2-5-ig a Határtalanul pályázaton nyert összegből Erdélybe, Torockóra és környékére látogattak el. A kirándulás rendkívül tartalmas volt számukra, hiszen számos emlékhelyet, várat és nevezetességet tekintettek meg. A 8. b osztályos diákok június 4-én a Velencei-tó környékét fedezték fel egy 30 km-es kerékpártúra keretében.

Rendhagyó könyvtári óra

  1. május 9-én a szegedi Somogyi Könyvtár szervezésében a 7.a osztály tanulói Joós Tamás Kamaszságok című zenés, verses összeállítását hallgathatták meg a könyvtárban.

Művészeti gála

  1. május 12-én vasárnap, tartalmas délutánt tölthettek el az érdeklődők a Művelődési Házban a makói Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola jóvoltából. Művészeti gálával örvendeztették meg a falu lakosságát. Iskolánk tanulói már 23 éve vehetnek részt a Magán Zeneiskola és településünk együttműködésének köszönhetően művészeti oktatásban. Évről-évre figyelemmel kísérhetjük diákjaink fejlődését egy-egy bemutató alkalmával. Idén is betekinthettünk az óvodások, az általános iskolások és a felnőttek tánctudásába is. Láthattunk és hallhattunk a színpadon szebbnél szebb előadásokat többféle hangszeren (furulya, klarinét, oboa, szaxofon, fuvola, fagott, zongora, gitár). Tanítványaink és tanáraik többek között közös duókat és triókat adtak elő. Mindeközben az előcsarnokban kiállítást tekinthettünk meg a képzőművészeti szakra járó gyermekek munkáiból.

Szülők Akadémiája

A makói és a hódmezővásárhelyi Egészségfejlesztési Irodák programbővítés keretében 2018 őszétől Szülők Akadémiáját indítottak el a térség iskolái számára, ahol a szülői léttel, gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekről volt szó. Az iskola által megszervezett tematikus programsorozaton pszichológusok interaktív előadással és széleskörű témaválasztékkal készültek az érdeklődő szülőknek. Ezzel a programsorozattal segítséget próbáltak nyújtani a családoknak, mindennapjaik során előforduló nehézségeikkel kapcsolatban. Az utolsó előadásra május 16-án került sor, melynek témája: Filteres álmok – A média hatása gyermekeinkre

 

Közönségtalálkozó Kandrács Ildikóval

 

  1. május 20-án Földeákra látogatott el Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke. A közönségtalálkozóra a Művelődési Házban került sor. A sportoló elmondta, hogy 26 évesen kezdte hegymászó pályafutását, 20 éve mászik, 6 éve oktat sziklán, és műfalon is tart edzéseket. Beszélt a szlovákiai, ausztriai hegyekről és sziklafalakról, majd ennek kapcsán megismerkedhettünk a csúcskönyv jelentőségével. Csodálatos képeket tekinthettünk meg ázsiai, izlandi és egyiptomi útjairól, miközben hegymászó élményeivel varázsolta el iskolánk tanulóit. Az előadás végén megmutatta a hegymászás eszközeit, amelyet ki is próbálhattak az érdeklődő gyerekek.

 

Pályaválasztási szaktanácsadás

A 7. osztályos diákokat 2019. május harmadik hetében pályaválasztási szaktanácsadó látogatta meg, aki a szakközépiskolák rendszeréről tartott számukra előadást.

Kerek egy ég alatt – Honismereti Vetélkedő

A 2018-19-es tanévben hetedik alkalommal szervezte meg Makó Város Önkormányzata, a makói József Attila Városi Múzeum a Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvánnyal közösen a „Kerek egy ég alatt…” elnevezésű levelezőversenyét az alsó tagozatos általános iskolások részére. A gyerekeknek szeptembertől áprilisig négy feladatlapból álló fordulón kellett jól teljesíteniük ahhoz, hogy bekerülhessenek a döntőbe. Öt fős csoportokban végeztek kutatómunkát az év jeles napjairól és a hozzájuk tartozó szokásokról, népi hiedelmekről. Intézményünkből négy csapat vett részt a vetélkedőn. A 3. osztályból a Szántóvetők csapat tagjai: Hajnal Jázmin, Márkus Mira, Pásztor Erik, Pelle Zalán, Szabó Lilla. A Földművesek csapat: Balog Kevin, Hartenstern Dávid, Kis Martin, Lampo Mihály, Simon Viktor. 4. osztályból Nárciszok néven: István Szonja Mira, Koncz Réka, Kaposta Rita, Mezei Hanna, Neparáczki Tamara Zoé. Szuper ötös csapat: Berta Máté, Gazsó Norbert, Kun-Szabó Korina, Mikáczó Szolanzs, Szabó Zsombor. Kimagasló teljesítményüknek köszönhetően mind a három csapat bejutott a döntőbe, amelyet május 22-én rendeztek meg a József Attila Múzeumban Makón. A végső megmérettetésen makói, csanádpalotai és kiszombori diákokkal versengtek tanítványaink. Jó felkészültségüknek köszönhetően kimagasló eredményeket értek el. II. hely: Nárciszok csapat, IV. hely: Szuper ötös csapat, IV. hely: Szántóvetők csapat, IV. hely: Földművesek csapat. Az első három helyezett jutalma egy tanulmányi kirándulás Budapestre. A 3. osztályosok felkészítő tanítója: Szirbik Éva, a 4. osztályosok felkészítő nevelője: Gilicze Tünde. Teljesítményükhöz gratulálunk.

Környezeti nevelési tanácsadás

Az EFOP-1.5.3-16-2017-00025 „Közösségi szolgáltatások fejlesztése Csongrád megyében” pályázat keretében 2019. májusában és június első hetében foglalkozásokat tartottak az alsó tagozatos és a 7. osztályos tanulóknak az alábbi témákban: szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, éghajlatváltozás, hulladékok csökkentésének módja, hulladékmentes életvitel, megújuló energiatermelés, energiahatékonyság. A foglalkozásokat környezetgazdálkodási mérnök pedagógus tartotta.

Rajzpályázatok eredményei

A Magán Zeneiskola 25. éves jubileumára kiírt „Így játszunk mi!” című országos rajzpályázaton iskolánk növendékei szépen szerepeltek és az alábbi kiemelkedő eredmények születtek: I. hely: Czékmán Lili Rebeka (6. a), Telek Henriett (6. a), II. hely: Vizhányó Olívia (3. b), Különdíj: István Szonja Mira (4. o.), Koncz Réka (4. o.)

Szentpéteri Csilla 2015-ben indított útjára „Láttad-e már a zenét?” címmel egy interaktív diák koncertsorozatot, amellyel zenésztársaival több, mint 30 városban jártak. Ezután jött az ötlet, hogy rajzoljanak a gyerekek a műveire. Ennek koncepcióját közösen találták ki Nadobán Zsuzsannával. Így ebben a tanévben másodjára hirdette meg a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a fenti címmel a rajzpályázatot. Iskolánk tanulói az alábbi szép eredményeket érték el: II. hely: Szecskó Rebeka (2. b), III. hely: Lampo Mihály (3. a)

Gyermeknap

  1. május 31-én délelőtt tartotta meg iskolánk a Gyermeknapot. Ebből az alkalomból az alsó és a felső tagozat is játékos, tréfás vetélkedőt szervezett a gyerekeknek. Az ebédet a Szülői Szervezet támogatta, melyet minden osztály az ízlésének megfelelően választhatott ki.

 

Adó

Iskolánk köszönetét fejezi ki azoknak az adózó személyeknek, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-val támogatták a Földeáki Iskolásokért Közalapítványt. Ezáltal segítik a munkánkat és hozzájárulnak a gyermekek oktatásához, kikapcsolódásához szükséges technikai feltételek megteremtéséhez.

 

 

.

 

 

 

ISKOLAI MOZAIK ÁPRILIS

 Határtalanul pályázat

A 7. osztályos diákok április 2-5-ig a Határtalanul pályázaton nyert összegből Erdélybe, Torockóra és környékére látogattak el. A kirándulás rendkívül tartalmas volt számukra, hiszen számos emlékhelyet és nevezetességet tekintettek meg.

 

Húsvéti Praktika

  1. április 3-án az alsó tagozatos diákok meghívást kaptak a Művelődési Ház és Könyvtár egész délelőttöt betöltő programjára, a Húsvéti Praktikára. A kézműves foglalkozáson a gyerekek többek között díszíthettek papírtojást és nyulat, készítettek húsvéti tojástartót, kanálból nyuszi síkbábokat, nyuszis szalvétatartót, papír tojástartóból tyúkocskát. Kedvük szerint nyírhattak, ragaszthattak, az ügyesebbek még a varrás fortélyait is kipróbálhatták. Természetesen a tojásfestés és a keksz sütése sem maradhatott el. A diákok igyekeztek minél több dekorációt barkácsolni, amit örömmel vittek haza. A gyerekek kedvencévé vált az ideiglenesen kialakított húsvéti állatsimogató is, ahol kiscsirkéket, gyönyörű nyulakat és négy galambot lehetett dédelgetni. Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekkel teli délelőttöt.

 

Beiratkozási információk

  1. április 11-én és 12-én beiratkoztak intézményünkbe a leendő első osztályosok. Szeptemberben 20 új kisdiák fog belépni az iskola kapuján.

 

Iskolabál

  1. április 13-án került megrendezésre az Iskolabál. Ebben az évben is a nyolcadik osztályosok nyitótáncával kezdődött az este. Ezután Tóth Imre igazgató úr megnyitó beszéde következett, majd Horváth Attila, a Földeáki Iskolásokért Közalapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszédében megköszönte a gyermekek és pedagógusaik munkáját. Elmondta, hogy továbbra is számíthat az iskola az alapítvány együttműködésére. Az este folyamán, Nagyanyó meséi címmel, egy varázslatos, csodálatos világba kalauzolták el a vendégeket a műsorban fellépő diákok, és felkészítő pedagógusaik. Szórakoztató és színvonalas előadásukkal idén is megalapozták a bál hangulatát. A műsor után 290 fő vacsorázott és mulatott a Jurtában. A vendégek asztalára ízletes, bográcsos marhapörkölt került. A gyermekek részére a Szülői Szervezet tagjai készítették el a szendvicseket. A reggelig szóló muzsikát Csikota József és zenekara szolgáltatta. A műsor hangosítását Dávid Imre végezte. A nyolcadikosok nyitótáncát betanította és koreografálta Tóth Krisztina. A Földeáki Iskolásokért Közalapítvány és a Návay Lajos Általános Iskola köszönetét fejezi ki az alábbi vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik anyagi segítségükkel és felajánlásaikkal támogatták az Iskolabálat: Bartal Lászlónak, Bődő Lászlónak, Csikota Józsefnek és zenekarának, Fodor Jánosnak, Gera Gábornak, Gorzsai Húsüzem Kft-nek, Juhászné Józsa Reginának, Láda Jolánnak, Lőkös Józsefnek és családjának és a Művelődési Háznak. Továbbá köszönetet mondunk a tombolatárgyakat felajánló osztályoknak, szülőknek és vendégeknek, az iskola tanulóinak színvonalas műsorukért és a pedagógusoknak segítő munkájukért.

 

Báli műsor ismétlése

  1. április 28-án 18 órakor a Művelődési Ház nagytermében iskolánk megismételte báli műsorát. A közönség vastapssal jutalmazta a remek hangulatú, színes produkciókat.

 

Helyesírás és matematika verseny

  1. április 15-én a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola Makó város és térsége alsó tagozatos (2-4. o.) tanulóinak helyesírási versenyt rendezett. A területi megmérettetés előtt a tanítói munkaközösség iskolai fordulót szervezett április 4-én.

Az alábbi eredmények születtek:

  1. évfolyam: 1. hely: Juhász Zita Mariann (2. b), 2. hely: Kelemen Eszter (2. b), 3. hely: Lele Diána Hanna (2. b)

Felkészítő pedagógus: Kádár-Tóth Enikő

  1. évfolyam: 1. hely: Szabó Lilla (3. a), 2. hely: Juhász Mirtill (3. a), 3. hely: Vizhányó Olívia (3. b)

Felkészítő pedagógusok: Szirbik Éva, Gilinger Tiborné

  1. évfolyam: 1. hely: Kun-Szabó Korina, 2. hely: István Szonja Mira, 3. hely: Mezei Hanna

Felkészítő pedagógus: Kecskeméti Tamásné

 

  1. április 16-án a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola városi és térségi matematika versenyt hirdetett alsó tagozatos (2-4. o.) diákok részére. A területi megmérettetés előtt a tanítói munkaközösség iskolai fordulót szervezett április 1-jén.

A verseny eredménye a következőképpen alakult:

  1. évfolyam: 1. hely: Kelemen Eszter (2. b), 2. hely: Vízhányó Benjámin Gábor (2. b),
  2. hely: Bajusz Zsombor (2. b)

Felkészítő pedagógus: Kovács Edit

  1. évfolyam: 1. hely: Juhász Mirtill (3.a), Pelle Zalán (3. a), Vízhányó Olívia (3. b),
  2. hely: Lóczi Máté Zoltán (3. b), Medgyesi Luca Csinszka (3. b)

Felkészítő pedagógusok: Szirbik Éva, Gilinger Tiborné

  1. évfolyam: 1. hely: Koncz Réka, 2. hely: Gazsó Norbert, 3. hely: Szabó Zsombor

Felkészítő pedagógus: Gilicze Tünde

A résztvevők emléklapot, a helyezettek oklevelet kaptak. Az első helyezettek könyvjutalomban is részesültek.

A városi és térségi fordulókon ezek a diákok becsülettel képviselték az iskolánkat. Gratulálunk az elért eredményekhez és köszönjük a versenyzők és felkészítő pedagógusaik munkáját.

Időspirál élményközpont

A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola együttműködése keretében 2019. április 17-én 9 harmadik osztályos és 21 negyedik osztályos tanuló látogatott el a hódmezővásárhelyi Időspirál Élményközpontba, mely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-3.3.6-17-2017-00013 pályázatának keretében valósult meg. A diákok 3 különböző teremben forgószínpad szerűen vettek részt a foglalkozásokon. A termekben multi touch monitor, virtuális valóság élményét nyújtó sisak és kiterjesztett valóság képzetét keltő eszközökkel zajlott az ismeretszerzés. A hagyományos módon történő tudásátadáson túl a hangsúly a játékos tanuláson volt. A termekben 4-4 eszközön, egymás után maximum 4-4 diák játszott, folyamatosan tanulva egymás eredményeiből is. A foglalkozások az alábbi témákat érintették: a dinoszauruszok világa, az emberi test és az agy működése, az óceánok és tengerek élővilága, a vulkánok működése, a világűr és űrkutatás.

Iskolai szociális tevékenység

Az intézményünkben iskolai szociális tevékenység működik. Ez a szolgáltatás a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújt az intézménybe járó tanulóknak és családjuknak. Ennek a tevékenységnek az ellátására 1 fő szociális segítőt biztosít a makói Család és Gyermekjóléti Központ. Segítségét az alábbi problémákkal lehet kérni:

 

  • Iskolához köthető problémák: szorongás, tanulási nehézségek, konfliktus iskolatársakkal, pedagógusokkal, magatartási problémák
  • Gyermeknevelési kérdésekben: önállótlanság, szófogadatlanság, otthoni feladatok elvégzésének hiánya, konfliktusos szülő-gyermek viszony
  • Családon belüli problémák esetén: bántalmazás, szülők közti veszekedés, válás, anyagi nehézségek, szenvedélybetegség
  • Egyéni tanácsadás szülőknek, tanulóknak, információnyújtás az elérhető szolgáltatásokról, segítségnyújtás különböző ügyintézésben, tájékoztatást nyújt a szociális ellátásokról

 

Az iskolai szociális segítőt a gyermekek, szülők és a pedagógusok önként is megkereshetik, ha tanácsra vagy segítségre van szükségük. Ebben a tanévben hétfőnként előre egyeztetett időpontban, a következő tanévtől pedig a szociális segítő által megjelölt fogadóórákon.

 

Szülők Akadémiája

  1. április 25-én délután 17 órai kezdettel került sor intézményünk ebédlőjében a Szülők Akadémiája című rendezvénysorozat következő előadására.

A negyedik alkalom témája volt: Piszkálnak a többiek! – Zaklatás az iskolákban

Az előadáson megismerkedhettünk a zaklatás, zaklató és az áldozat fogalmával és különböző típusaival. Hasznos információkat kaptunk arról, hogy miért válik valaki zaklatóvá és megtudtuk, hogy az áldozatot mely tulajdonságai alapján választja ki a zaklató. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeknek a helyzeteknek a megoldása nem egyszerű, mert korosztályonként változó a probléma kezelése.

A sorozat utolsó előadására május 16-án délután 17 órakor kerül sor, melynek témája:

Filteres álmok – A média hatása gyermekeinkre

 

Návay Lajos sírjának koszorúzása

  1. április 29-én Návay Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából Makó Város Önkormányzata, a Návay Lajos Emlékbizottság és Földeák község Önkormányzata emléknapot szervezett. Az emléknap egyik programjaként 10 órakor a földeáki temetőben megkoszorúzták Návay Lajos sírját.

A koszorúzáson iskolánk tanulói és pedagógusai is részt vettek. Száz évvel ezelőtt, ezen a napon hurcolták el és lőtték agyon Návay Lajost, a kiskunfélegyházi pályaudvaron unokabátyjával, Návay Ivánnal és a szentesi főjegyző Kiss Bélával együtt a proletárdiktatúra terrorista különítményesei. Iskolánk névadója országgyűlési képviselő volt, aki a képviselőháznak előbb másod-, majd első alelnöke, végül rövid ideig elnöke lett.

 

Kissné Bába Olga

ISKOLAI MOZAIK MÁRCIUS

Pályázat

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium vezetésével továbbra is részt veszünk a „Gyulai József Természettudományos Műhely” pályázatának megvalósításában. Hetedik és nyolcadik osztályos diákjaink ebben a tanévben március 12-én második alkalommal vettek részt a gimnáziumban megtartott labor órákon biológia, kémia és fizika tantárgyakból.

Nemzeti ünnep

Községünk március 14-én délután 14 órakor tartotta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségét. A program a Hősi Emlékműnél zászlófelvonással és koszorúzással kezdődött, majd a Művelődési Házban folytatódott. A 7. osztályos diákok színvonalas, zenés műsorát tekinthettük meg, mely méltó emléket állított a hősöknek. Előadásuk a Forradalom a múzeumban címet kapta. A produkciót Vízhányó-Lele Anikó és Kollár Eszter osztályfőnökök állították össze és tanították be a gyermekeknek. A díszlet elkészítésében segítséget nyújtott Polyákné Kelemen Júlia. A hangosítást Dávid Imre és Stefanik István végezte. Munkájukat ezúton is köszönjük.

Szavalóverseny

Március 14-én a Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére ebben az évben is szavalóversenyt rendeztek az általános iskolás tanulók számára. A verseny az ünnepség után kezdődött. A diákoknak egy szabadon választott magyar költő versét kellett elmondaniuk. Az alsó tagozatos gyermekek vidámabb hangulatú verseket választottak, míg a felsősök hazafias műveket szavaltak. A zsűrinek most is nehéz dolga volt, hiszen a tanulók nagyon szépen, kifejezően adták elő a megtanult költeményeket. Köszönjük a munkáját a zsűri tagjainak: Búzásné Vízi Juditnak a zsüri elnökének, Gilicze Márta igazgató helyettes asszonynak és Hajdúné Siket Márta tanítónőnek. Minden szavaló emléklapot kapott, a díjazottak pedig értékes könyvjutalomban is részesültek. Köszönjük a Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak a rendezvény megszervezését és lebonyolítását. Köszönet azoknak a pedagógusoknak, akik felkészítették tanítványaikat, hozzájárulva ezzel sikerükhöz.

Az alábbi eredmények születtek:

           3 – 4. évfolyam

  1. Kaposta Rita (4. o.)
  2. Almási Kamilla (4.o.)
  3. Szabó Lilla (3. a)

Különdíj: Szalma Violett (3. b), Mikáczó Szolanzs (4. o.)

5– 6. évfolyam

 

  1. Szecskó Barnabás (6. b)
  2. Kerekes Zsófia (5. b)
  3. Szászi Fanni (5. a)

Különdíj: Gilinger Hanna (5. b)

 

     7– 8. évfolyam

 

  1. Kovács Laura Fanni (8. a)
  2. Bognár Dorina (7. b)
  3. Simon Dorottya (8. b)

 

Különdíj: Borsi-Kis Alexandra (8. b)

 

Német verseny

  1. március 27-én német nyelvű szövegértési versenyt rendezett iskolánk a felső tagozatos diákjai számára. A gyerekek két kategóriában versenyeztek, a megmérettetésben 15 fő vett részt. A következő eredmények születtek:
  2. kategória- 5-6. osztály: 1. hely: Szecskó Barnabás (6. b), 2. hely: Telek Henriett (6. a),
  3. hely: Gazsó Ákos (6. b), 4. hely: Csányi Anna (5. a)
  4. kategória-7-8. osztály: 1. hely: Borsi-Kis Alexandra (8. b), 2. hely: Kürtösi Dzsenifer (8. a), 3. hely: Megyesi Lotti (7. b), 4. hely: Simon Dorottya (8. b) és Telek Eliza Mendi (8. b)

Mind a két kategória első négy helyezettje részt vett a színvonalas, német nyelvű szövegértési verseny térségi fordulóján, amely a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban volt megtartva, 2019. április 2-án. Az eredmény lapzártáig nem született meg, így azt a következő számban közöljük. Felkészítő tanáraik: Berényi Lászlóné és Pappné Tóth Ildikó. Köszönjük munkájukat, a tanulóknak gratulálunk a szép sikerekhez.

Kissné Bába Olga

ISKOLAI  MOZAIK FEBRUÁR

Pedagógus Röplabda Kupa

  1. január 12-én intézményünk tanárai Csongrádon, a Batsányi János Gimnázium szervezésében Röplabda Bajnokságon vettek részt. Célja a Csongrád megyei tanári kapcsolatok erősítése mellett a csapatépítés volt. Pedagógusaink a kupa hetedik helyezését hozták el. A csapat tagjai: Ács Henriett, Babut Erika, Kollár Eszter, Polyákné Kelemen Júlia, Puskás Sándor, Siket Tamás, Szvoboda Szabolcs és Vízhányó Gábor voltak.

Zeneiskolai néptánc bemutató vizsga

  1. január 11-én mutatták be a Magán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneművészeti Szakközépiskola földeáki néptáncos tanulói az első félévben szerzett tudásukat. A vizsga nyilvános volt, így a szülők, rokonok és az érdeklődők is megtekinthették a gyermekek és a fiatalok tánctudását. Tanáraik: Hajnal János és Csókási Csaba. A bemutatót Tóth Imre, iskolánk igazgatója is megtekintette.

Zeneiskolai hangszeres vizsga

  1. január 26-án került sor iskolánk hangszeren tanuló diákjai vizsgájára. 25 diák adta elő a vizsgadarabját furulya, klarinét, oboa, fuvola, fagott és gitár hangszereken. Tanáraik: Regedei Dávid, Sajtos Szilvia, Csurgai Korinna és Rakonczás Pál. A nyilvános vizsgán Csikota József, Banyóné Korell Gertrúd és Rakonczás Pál értékelte a tanulókat.

 Német szavalóverseny

  1. január 31-én a Németh László Gimnázium és Általános Iskola német nyelvű szavalóversenyt és német nyelvű versmondóversenyt hirdetett. A jelentkezőknek egy kötelező, és egy szabadon választott verset kellett megtanulniuk és német nyelven elszavalniuk. Iskolánkat két kategóriában 7 tanuló képviselte.

5-6. oszt. kategória: Molnár Evelin 5. a osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

7-8. oszt. kategória: Bognár Dorina Ilona 7. b osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

Az alábbi tanulók nem értek el helyezést, de szép teljesítményt nyújtottak: Telek Henriett (6. a), Gazsó Ákos (6. b), Balogh Noémi Csilla (7. a), Takó Vivien (7. a) és Barna Petra (7. b)

Felkészítő tanáraik: Berényi Lászlóné és Pappné Tóth Ildikó. Gratulálunk a díjazottaknak és a résztvevőknek.

Központi írásbeli felvételi

A továbbtanuló 8. osztályos diákok 2019. január 19-én központi írásbeli felvételi vizsgán vettek részt. Iskolánkból 18 tanuló jelentkezett olyan oktatási intézménybe, ahová feltétel az írásbeli vizsga megírása.

Szépíró verseny

Ebben a tanévben is megrendezésre került 2019. január 22-én a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Makó és térsége intézményei számára a térségi Szépíró verseny. Helyszíne: a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye volt. A területi megmérettetés előtt a tanítói munkaközösség iskolai fordulót szervezett. A diákok szép számmal jelentkeztek és készültek fel a kihívásra. A helyi és a későbbi térségi versenyen is minden évfolyamnak megfelelő vonalazású lapon, korosztályának ideális mennyiségű nyomtatott szöveget kellett másolnia. Az iskolai fordulón az alábbi eredmények születtek:

  1. évf.: I. Megyesi Barnabás, Mészáros Milán; II. Gilinger Ferenc; III. Gyulai Gréta Tanítójuk: Kissné Bába Olga
  2. évf.: I. Szabó Lili (2. a), Baranyi Jázmin Hanna (2. b); II. Kelemen Eszter (2. b); III. Tóth Panka (2. b) Tanítóik: Szalma Erika, Kádár-Tóth Enikő
  3. évf.: I. Kis Dorina Panka (3. a), Lóczi Máté Zoltán (3. b); II. Juhász Mirtill (3. a); III. Hajnal Jázmin (3. a) Tanítóik: Szirbik Éva és Gilinger Tiborné
  4. évf.: I. Kaposta Rita, Koncz Réka; II. Juhász Barbara; III. Mezei Hanna Tanítójuk: Kecskeméti Tamásné

A helyezettek oklevélben, az első helyezettek könyvjutalomban is részesültek.

A térségi versenyen a következő tanulók értek el helyezést:

  1. osztály: III. hely: Gilinger Hanna (5. b) Felkészítő tanár: Vízhányó Gábor
  2. osztály: II. hely: Balogh Noémi Csilla (7. a) Felkészítő tanár: Kollár Eszter

Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték még:

  1. : Megyesi Barnabás, Mészáros Milán; Felkészítő: Kissné Bába Olga
  2. : Baranyi Jázmin Hanna, Szabó Lili; Felkészítő: Kádár-Tóth Enikő, Szalma Erika
  3. : Kis Dorina Panka, Lóczi Máté Zoltán; Felkészítő: Szirbik Éva, Gilinger Tiborné
  4. : Kaposta Rita, Koncz Réka; Felkészítő: Kecskeméti Tamásné
  5. : Árgyelán Diána Réka, Gilinger Hanna, Szenti Liliána Krisztina; Felkészítő: Vízhányó Gábor
  6. : Balogh Noémi Csilla, Barna Petra, Pikali Angéla Barbara; Felkészítő: Kollár Eszter, Vízhányó-Lele Anikó
  7. : Telek Eliza Mendi Felkészítő: Pappné Tóth Ildikó

Gratulálunk a versenyzőknek, a helyezetteknek és felkészítő pedagógusaiknak.

Félévzárás

  1. január 25-én zárult az első félév, melyről a tanulók február 1-jén kapták meg félévi értesítőjüket. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben is sok kitűnő és jeles eredményt elért diák nevét tudjuk felsorolni.

Kitűnő tanulóink:

  1. a: Juhász Mirtill, Pelle Zalán
  2. b: Kerekes Hunor, Lóczi Zoltán Máté, Medgyesi Luca Csinszka, Vizhányó Olívia
  3. o.: Almási Kamilla, István Szonja Mira, Koncz Réka, Kaposta Rita, Kun – Szabó Korina, Szabó Zsombor
  4. a: Csányi Anna, Molnár Fanni, Szenti Liliána Krisztina
  5. b: Kerekes Zsófia Anna
  6. a: Galcsik Bence
  7. b: Barna Petra
  8. a: Kovács Laura Fanni
  9. b: Borsi-Kis Alexandra, Sipos Fruzsina Szonja

Jeles tanulóink:

  1. a: Hajnal Jázmin, Szabó Lilla
  2. b: Horváth Alexa, Szalma Violett
  3. o.: Gazsó Norbert, Kovács Máté Andor, Mikáczó Szolanzs, Neparáczki Tamara Zoé
  4. a: Árgyelán Diána Réka, Knoch Amira, Rostás Roland
  5. b: Meleg Mia
  6. a: Dulin Mihály
  7. a: Kürtösi Dzsenifer

ISKOLAI  MOZAIK JANUÁR

Mikulás ünnepség

A 3. osztályos diákok 2018. december 5-én az óvodásoknak, 6-án intézményünk tanulóinak és pedagógusainak mutatták be Mikulás műsorukat a Művelődési Házban. Előadásuk a Mikulás, rád vár ez a ház… címet kapta, melyben a vidám, mesés történet mellett hallhattunk téli verseket, dalokat, és láthattunk táncos jelenetet is. A produkciót betanították Gilinger Tiborné és Szirbik Éva tanítónők. A lányok szoknyáját Venczelné Horváth Erzsébet és Gilinger Tiborné készítette el, akiknek ezúton is köszönjük a segítségét. A hangosítás Dávid Imre munkája volt.

Az ünnepségen jelen volt Földeák Mikulása is, aki csomagot osztott azoknak a gyerekeknek, akik példamutató magatartásukkal elnyerték a „Jó gyermek” címet. Ebben a tanévben az alábbi tanulókat jutalmazta meg:

  1. o. Kovács Adél Anna, Megyesi Barnabás
  2. a Csányi Enikő Etelka, Lengyel Gábor
  3. b Juhász Zita Mariann, Lele Diána Hanna    
  4. a Lőkös Alexandra, Hajnal Jázmin
  5. b Gyémánt Kálmán Levente, Horváth Alexa
  6. o. Juhász Nikoletta, Juhász Barbara
  7. a Árgyelán Diána, Csányi Anna
  8. b Hartenstern Milán, Szabó Richárd
  9. a Vízhányó Vivien, Berta Barnabás
  10. b Czirok-Balázs Borostyán, Bugyi Renáta
  11. a Nagy Csenge Borbála, Szabó Krisztián János
  12. b Mészáros Attila, Tóth Éva
  13. a Farkas Liána Judit, Farkas Laura Eszter
  14. b Telek Eliza Mendi, Bálint Gergő

A műsor zárásaként a Szülői Szervezet által összeállított ajándékot kapott minden gyermek a Mikulástól. Köszönjük a támogató személyek felajánlásait, valamint a Szülői Szervezet munkáját.

Központi írásbeli felvételi

A 8. osztályos diákoknak december 7-ig kellett benyújtani a jelentkezésüket a központi írásbeli felvételi vizsgára. Iskolánk vezetősége 18 tanuló jelentkezését postázta el.                         A központi felvételi vizsga időpontja: 2019. január 19. délelőtt 10 óra. 

Adventi Praktika

  1. december 13-án 9 és 13 óra között iskolánk alsó tagozatos diákjai ebben a tanévben is részt vehettek a Művelődési Ház és Könyvtár által szervezett délelőtti kézműves foglalkozáson. A gyerekek évről évre szebbnél szebb karácsonyi díszeket és ajándéktárgyakat készítenek és visznek haza. A résztvevők mindnyájan új ötletekkel lesznek gazdagabbak. A már hagyománynak számító mézeskalács és ajtódísz elkészítése most sem maradhatott el. Emellett láthattunk az asztaloknál zokniból karácsonyi manót barkácsoló gyerekeket, grincsfát díszítő diákokat, képeslapot, könyvjelzőt és gipszfigurát alkotó tanulókat. Köszönjük az „Adventi Praktika” szervezőinek és segítőinek áldozatos munkáját.

Óföldeáki karácsony

Óföldeákon 2018. december 14-én rendezték meg a falu karácsonyát. Iskolánk 3. osztályos tanulói verses, dalos összeállítással készültek erre az alkalomra. A jelenetekkel gazdagított műsort osztályfőnökeik :Szirbik Éva és Gilinger Tiborné tanították be a gyerekeknek.

Ünnepi képviselő-testületi ülés

  1. december 10-én az ünnepi képviselő-testületi ülésen intézményünk 2. osztályosai verses, zenés karácsonyi műsort adtak elő. Az előadást összeállította és a diákokat felkészítette: Szalma Erika és Kádár-Tóth Enikő tanítónők. A következő tanulók szerepeltek az ünnepségen: Szabó Nóra (2. a), Szabó Lili (2. a), Csányi Enikő Etelka (2. a), Bertóti Alexa Rebeka (2. a), Rosu Márk (2. a), Juhász Zita Mariann (2. b), Kelemen Eszter (2. b), Lele Diána Hanna (2. b), Szecskó Rebeka (2. b), Tóth Panka (2. b).

Adventi gyertyagyújtás

Iskolánk tanulói közül többen is szerepeltek az adventi időszakban a vasárnapi gyertyagyújtásokon.

  1. december 2-án az első adventi gyertya meggyújtásának napján a Római Katolikus Egyház képviseletében a 4. osztályba járó diákok szavalata hangzott el. Név szerint: Kun-Szabó Korina, Mikáczó Szolanzs és Neparáczki Tamara. Felkészítő tanítójuk: Kecskeméti Tamásné
  2. december 9-én a második adventi gyertya gyújtásának napján a Hetednapi Adventista Egyházközösség készült műsorral. Iskolánkat Kovács Adél Anna (1.o.), Mészáros Milán (1. o.), Kelemen Eszter (2. b), Szecskó Rebeka (2. b), Kovács Máté (4. o.) képviselte. Felkészítő nevelőjük: Kovácsné Bokor Sarolta.
  3. december 16-án a harmadik adventi gyertya meggyújtásánál a Római Katolikus Egyház felkérésére az 1. osztályos gyerekek színesítették a délutánt verseikkel, dalaikkal. Az alábbi tanulókat hallhattuk: Dulin Csenge Marinetta, Kovács Adél Anna, Németh Lili, Pető Gábor és Szalma Noémi. A műsort Szabó Katinka 9. osztályos tanuló szavalata gazdagította. Az előadást klarinéton kísérte intézményünk három volt tanítványa: Szabó Alexa, Szabó Gréta és Kiss Csanád. Felkészítő tanítóik: Kissné Bába Olga és Regedei Dávid.
  4. december 21-én a negyedik adventi gyertya meggyújtására került sor. Itt a Református Egyházhoz tartozó hittanos gyerekek szerepeltek. A műsort adó diákok névsora: Antal Kevin és Markovics Vanda (óvodás), Markovics Barbara (1. o.), Vízhányó Benjámin Gábor (2. b), Barna András (4. o.), Árgyelán Diána Réka (5. a), Csiszár Roland Vilmos (5. b), Süli Benedek Endre (5. b), Kovács Laura Fanni (8. a). Iskolánk elballagott diákjai: Horváth Eszter, Vízhányó Dorka, Süli Anna Luca. Felkészítő nevelőik: Kurunczi Mária Szerénke tanítónő és Pócsik Anna Mária hitoktató. Gitáron kísért és énekelt Rakonczás Pál és zenekara.

Karácsonyi ünnepség

A 2018-as év utolsó tanítási napján, december 21-én tekinthettük meg iskolánk karácsonyi műsorát. Az 5. a és 5. b osztályos diákok E. T. A. Hoffmann: Diótörő című művét adták ajándékul minden kedves nézőnek. Az előadásban karácsony éjjelén élővé vált az élettelen, szeretetteljessé a rideg. A műsort színpadra rendezte és betanította a két osztályfőnök: Berényi Lászlóné és Vízhányó Gábor. Az előadás hangosítása Dávid Imre érdeme.

A műsor végén a Szülői Szervezet tagjai a gyermekeknek muffinnal és pár szem szaloncukorral kedveskedett. Munkájukat nagyon köszönjük. A diákok osztályonként egy-egy társasjátékot kaptak ajándékba, melyet a KLIK hódmezővásárhelyi tankerülete finanszírozott. A délelőtt további részét az alsó évfolyamosok saját osztályukban töltötték. A felsősök a Művelődési Házban kézműves foglalkozáson vettek részt, moziztak és diszkóztak.

Ünnepváró

  1. december 21-én az utolsó adventi gyertya meggyújtása után a 3. osztályos diákok megismételték Mikulás műsorukat, valamint az 5. a és 5. b osztályosok a karácsonyi műsorukat. Az előadások a falu közösségének szóltak, melyet minden érdeklődő megtekinthetett.

Köszönet

A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola pedagógusai köszönik szépen az általuk tanított gyerekeknek a munkáját és a rendezvényeken való részvételt. Az igazgató úr minden szereplő diákot igazgatói dicséretben részesített.

Kissné Bába Olga

 

Iskolai Mozaik November

Fogászati szűrés

 Novemberben iskolánk minden tanulója fogászati szűrésen vett részt. Az osztályok ellátogattak az Egészségházba, ahol elvégezték a diákok állapotfelmérését. Amennyiben a gyermekeknek kezelésre van szükségük, azt az osztályfőnökök jelezték a szülők felé.

Nyílt napok

  1. novemberében nyílt napot tartott intézményünk. 13-án délelőtt az alsó, 15-én a felső tagozatos diákok iskolai életébe kaptak betekintést az érdeklődők. Ezen a két napon a szülők, nagyszülők, óvónők, védőnők és a polgármester úr is láthatta a tanítási órák menetét és a tanulók munkáját.

Pályaválasztás

  1. november 19-én délután 15 órai kezdettel pályaválasztási szülői értekezletre hívtuk meg iskolánk 8. osztályos diákjait és szüleit. Kilenc (makói és hódmezővásárhelyi) középiskola mutatkozott be. Évről évre nagy számban jelennek meg az érdeklődők, mert rálátást kapnak az iskolák arculatára és információkat gyűjthetnek az intézményekben folyó munkáról.

Helyesírási verseny

  1. november 21-én tartotta meg iskolánk humán munkaközössége a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny helyi szervezésű selejtezőjét. Felső tagozatos diákjaink nagy számban vettek részt a megmérettetésben. A helyezések a következőképp alakultak:
  1. évfolyam:
  2. Szenti Liliána Krisztina II. Meleg Mia     III. Kerekes Zsófia Anna     
  3. évfolyam:
  4. Galcsik Bence II. Czékmán Lili Rebeka III. Telek Henriett
  5. évfolyam:
  6. Bognár Dorina Ilona II. Barna Petra III. Kurai Kitti
  7. évfolyam:
  8. Sipos Fruzsina Szonja II. Köröm Ádám III. Borsi-Kis Alexandra

A verseny első helyezettjei oklevélben és könyvjutalomban, a további helyezettek oklevélben részesültek.

Köszönjük a felső tagozatos magyar nyelvet oktató pedagógusok munkáját!

 Matematika verseny             

  1. november 23-án a Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI, térségi matematika versenyt tartott “A probléma megoldása Rád vár!” címmel. A verseny egyik célja az volt, hogy a matematikát szerető gyerekek érdeklődését fokozza a logikai problémák megoldására. 12 iskolából érkeztek a tanulók, négy korcsoportban 119 fő vett részt a versenyen. Borsi-Kis Alexandra 8. b osztályos tanuló 3. helyezést ért el pontazonossággal a második helyezettel. Az ötödikesek közül Meleg Mia 4. helyezést, Rostás Roland 6. helyezést ért el. Gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk!

Felkészítő tanáraik: Kelemenné Molnár Ildikó és Tóth Imre.

Szövegértési verseny

  1. november 23-án a Csanádpalotai Dér István Általános Iskola Szövegértési versenyt tartott 2 – 4. osztályos tanulók számára. A térségi diákok bátran összemérhették olvasási és szövegértési képességeiket mese és ismeretterjesztő szöveg témakörökben.

Intézményünket a következő tanulók képviselték:

  1. o.: Kaposta Rita – 4. hely, Kun – Szabó Korina – 11. hely.

Felkészítő tanítójuk: Kecskeméti Tamásné.

A tanulóknak gratulálunk, a pedagógusnak köszönjük a munkáját!

Szépolvasási verseny

 A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Szépen olvasok” címmel versenyt hirdetett Makó és térsége intézményei számára, 2., 3., és 4. osztályos tanulók részére. A területi megmérettetés előtt a tanítói munkaközösség iskolai fordulót szervezett november 29-én. A diákok szép számmal jelentkeztek és készültek fel a kihívásra. A helyi, és a későbbi térségi versenyen is egy szabadon választott, előre begyakorolt ismeretterjesztő szöveget kellett felolvasnia minden résztvevőnek. Ezután 10 perc felkészülés után egy ismeretlen szöveget mutattak be a jelentkezők. Az iskolai fordulón az alábbi eredmények születtek:

  1. évfolyam:
  2. Szabó Nóra 2. a, Juhász Zita Mariann 2. b II. Kelemen Eszter 2. b  III. Lele Diána Hanna 2. b

A diákokat Szalma Erika és Kádár-Tóth Enikő tanítók készítették fel.

  1. évfolyam:
  2. Juhász Mirtill 3. a, Szalma Violett 3. b  II. Horváth Petra 3. b  III. Medgyesi Luca Csinszka 3. b  Különdíj: Horváth Alexa 3. b

Felkészítő pedagógusok: Szirbik Éva és Gilinger Tiborné tanítók.

  1. évfolyam:
  2. Kaposta Rita, Szabó Zsombor II. Kun-Szabó Korina  III. Koncz Réka

A tanulókat Kecskeméti Tamásné osztályfőnök készítette fel.

A verseny helyezettjei oklevélben és könyvjutalomban, a további résztvevők emléklapban részesültek.

A városi és térségi fordulón az első helyezést elért diákjaink képviselték iskolánkat, amely december 4-én a Makói Általános Iskola Bartók iskolaépületében került megrendezésre. Az alábbi eredmények születtek:

  1. évfolyam: I. hely Juhász Zita Mariann 2. b
  2. évfolyam: III. hely Juhász Mirtill 3. a
  3. évfolyam: II. hely Kaposta Rita 4. o

A versenyzőknek, a helyezetteknek és felkészítő pedagógusaiknak gratulálunk!

Szülők Akadémiája

  1. november 22-én délután 17 órai kezdettel került sor intézményünk ebédlőjében a rendezvénysorozat második előadására.

A második alkalom témája volt: Hogyan dicsérjünk? A motiválás pszichológiai eszközei – Dicséret és más pozitív pszichológiai eszközök

Ez az előadás hasznos információkkal szolgált arról, hogy hogyan lehet a gyermekek motivációját erősíteni és fenntartani. Szó esett a hatékony visszajelzési technikákról és a különböző pszichológiai eszközök használatáról, úgy mint a dicséret, jutalmazás és büntetés. A gyermeknevelésben alkalmazható konkrét ajánlásokon kívül az előadó beszélt még a szülői kiégésről és annak kezeléséről, valamint a lelki egészség helyreállításának lehetőségeiről.

Pályázat

 A hódmezővásárhelyi Német László Gimnázium vezetésével továbbra is részt veszünk a „Gyulai József Természettudományos Műhely” pályázatának megvalósításában. Nyolcadik osztályos tanulóink november 28-án második alkalommal vettek részt „Égnek áll a hajam” címmel labor órákon.

Kissné Bába Olga

Iskolai Mozaik Október

 Tanévkezdés és Fecskeavatás

  1. szeptember 3-án 8 órakor megkezdődött a 2018/2019-es tanév. 22 elsős kisdiák „költözött be” az iskola falai közé. Ez a létszám egy osztály indítását tette lehetővé.

A tavalyi tanévhez hasonló módon a tanévnyitó ünnepségen került sor az első osztályosok fecskeavatására.  Az új kisdiákok nagy bátorsággal mutatkoztak be az egész iskolának. Kádár-Tóth Enikő alsós tanító néni kérdésére válaszolva elmondták, hogy ki melyik óvodás csoportból érkezett. Tóth Imre igazgató úr egy kézfogással és egy könyvjelző átadásával iskolásokká fogadta a „kisfecskéket”.

Szülői értekezletek

A 2018/2019-es tanévben szeptember 10-14-ig tartották iskolánk pedagógusai első szülői értekezleteiket. A téma minden osztályban a tanév fő feladatainak és rendjének ismertetése, az aktuális programok, illetve az osztályokat érintő szervezési feladatok voltak.

Szülők Akadémiája

A makói és a hódmezővásárhelyi Egészségfejlesztési Irodák programbővítés keretében 2018 őszétől Szülők Akadémiáját indítanak mindkét térség iskolái számára, ahol a szülői léttel, gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekről lesz szó. Az iskola által megszervezett tematikus programsorozaton pszichológusok interaktív előadással és széleskörű témaválasztékkal készülnek az érdeklődő szülőknek, félévente két alkalommal. Adott kínálatból választhatnak az iskolák igényeiknek megfelelően, további felmerülő témák megbeszélés tárgyát képezik.

Ezzel az iskolapszichológiai ellátástól független plusz programmal kapaszkodót szeretnének nyújtani a családok mindennapjai során előforduló nehézségeikkel kapcsolatban. Azon szülők, akik az iskola által szervezett Szülők Akadémiája előadások háromnegyedén részt vesznek, a teljesítés elismeréséül részvételi tanúsítványt vehetnek át az utolsó, záró alkalommal.

Választható témák:

De nehéz az iskolatáska! Iskolás a gyermekem – Iskolakezdéssel kapcsolatos gondolatok első osztályos gyermekek szüleinek

  1. Mindent a tanulásról: a jó pap is holtig tanul – de hogyan?
  2. Hogyan dicsérjünk? A motiválás pszichológiai eszközei – Dicséret, és más pozitív pszichológiai eszközök
  3. Piszkálnak a többiek! – Zaklatás az iskolákban
  4. Filteres álmok – A média hatása gyermekeinkre
  5. Szabadság, szerelem – A serdülőkor pszichológiai jelenségei
  6. Az első slukk, az első koccintás – szerhasználatról serdülőkorban
  7. Hogy segítsek? Veszteségek és változások a család életében

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Úszásoktatás

    Az előző évekhez hasonlóan ebben a tanévben is folytatódik az ötödik osztályosok úszásoktatása.

Iskolagyümölcs program

 Műfüves sportpálya ünnepélyes átadása

  1. szeptember 12-én 12 órakor került sor az iskola udvarán létesített műfüves pálya ünnepélyes átadására. Köszöntőt mondott Hajnal Gábor, községünk polgármestere, aki szerint ez a pálya Földeák meg nem álmodott álma.

Majd az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatóságának elnöke, Nógrádi Tibor beszéde következett, melyben elmondta: a pálya nem csupán sportolási lehetőséget biztosít, hanem egyben közösséget is teremt.

A létesítményt dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök áldotta meg.

Az eseményen részt vett Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is, aki arra kérte a polgármestert és az iskola igazgatóját, hogy tanítási órák után a falu apraja-nagyja  is használhassa az új pályát, hiszen ez Földeák teljes lakosságának épült. Majd hozzátette, hogy ezzel nem ért véget a községben a sportlétesítmények kialakítása, ugyanis jövőre sportcsarnok épül a faluban.

 Návay-nap

  1. szeptember 21-én 14. alkalommal emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, a közel 150 évvel ezelőtt született Návay Lajosról. A program már szeptember 20-án délután kezdetét vette a temetőben lévő Návay és Gardi István koronaőr sírok megkoszorúzásával. A Návay-nap másnap reggel 9 órakor ünnepi műsorral folytatódott az iskola udvarán. A zászló behozatala és a Himnusz eléneklése után a vendégek köszöntése következett. A Návay család képviseletében Návay Kálmán és Návay Sándor is velünk ünnepelt ezen a szép napon.

Iskolánk intézményvezetője Tóth Imre megnyitó beszédében. Majd az iskola falán található Návay Lajos emléktábla megkoszorúzásával tisztelegtünk e nagyszerű példakép politikusi és emberi nagysága előtt.

Ezt a Kertész-díj átadása követte. A díjat 2016-ban alapította Kertész Éva, Dr. Kertész Dezső lánya, édesapja emlékére.

Dr. Kertész Dezső 1970. január 1-jén kezdte meg munkáját Földeákon. Több, mint 20 évig volt a falu körzeti orvosa. Éjjel-nappal a földeáki és az óföldeáki betegek rendelkezésére állt, testi panaszaik mellett lelküket is gyógyította.

Kertész Éva az általa alapított Kertész-díjjal minden évben olyan tanulót tüntet ki, aki valamilyen területen, legyen az tanulmányi, művészeti, sport vagy egyéb, kiemelkedő teljesítményt nyújt.

   A Földeáki Návay Lajos Általános Iskola tantestületének ajánlásával és a Földeáki Iskolásokért Közalapítvány kuratóriumi döntésének értelmében 2018-ben a Kertész-díjat  Sipos Fruzsina 8. b osztályos tanuló vehette át Kertész Évától.

Diákunk az elmúlt években rendszeresen vett részt iskolai, térségi és országos rajzpályázatokon is, ahol alkotásai mindig díjazásban részesültek. A Makói Magán Zeneiskola keretein belül több évig tanult szintetizátoron. Első osztálytól kezdve kitűnő tanuló. Közösségért végzett munkája példaértékű. Tanulmányi és versmondó versenyeken is eredményesen szerepelt.

A díj átadása után a 2. osztályosok vidám tánca, és az 5. osztályos tanulók bajor tánca következett. A 2. osztályt Kádár – Tóth Enikő és Szalma Erika tanítónők készítették fel. Az 5. osztályt betanították Berényi Lászlóné és Vízhányó Gábor osztályfőnökök.

A megnyitó ünnepség után alsós tanulóink csapatokat alkotva, a Szent László téri iskolában szervezett műveltségi vetélkedőn vettek részt. A felső tagozatos diákok a Művelődési Ház termeiben mérhették össze tudásukat a madarakról.  A zsűri a csapatok munkáját oklevéllel és egy kis édességgel jutalmazta.

A délután váltóversennyel folytatódott, melyen iskolánkból 4 csapat vett részt. Minden csapatban évfolyamonként egy tanuló versengett. Ötletes ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk. Ezt követően osztályonkénti futballmérkőzésekre került sor. A szurkolótábor nagy lelkesedéssel biztatta a csapatokat. A program délután 16 órakor ért véget, minden tanuló kellemes élményekkel és jókedvűen indult haza.

Az 5. a és 5. b osztályos tanulók a Návay-napon és a Földeák Maraton sportrendezvényen egy vidám bajor tánccal léptek fel. A tánchoz szükséges padokat a Földeáki Iskolásokért Közalapítvány anyagi támogatásával Vass István asztalosmester készítette, felajánlva munkáját az iskolának. Köszönjük szépen a segítséget.

Földeáki Maratoni Váltó

Nyolcadik alkalommal rendezte meg 2018. szeptember 29-én a Návay Lajos Diáksport Egyesület Földeák, a Návay Lajos Általános Iskola és a Földeáki Torna Club a „Földeáki Maratoni Váltó” elnevezésű futóversenyt. A rendezvény célja a földeáki óvodások, iskolások és hozzátartozóik részére a közös mozgás lehetőségének biztosítása, illetve a 42.195 méteres maratoni táv lefutása csapataink által (66 kör a park körül), és egy úgynevezett alapidő megállapítása.

A program keretein belül 8 órától pörköltfőző verseny is indult, külön kiírás szerint.

A részleteket (versenyeredmények, támogatók, műsorok), technikai okok miatt a következő lapszámban közöljük.

Őszi szünet

  Az őszi szünet 2018. október 29-től  október 31-ig tart (3 munkanap). A szünet előtti utolsó tanítási nap 2018. október 26. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2018. november 5. (hétfő).